"A magánügyek immár a legrosszabb értelemben közösek, vagyis személytelenek és embertelenek."
Az ember sokszor nem tudja hol a határ abban, hogy mit osszon és mit ne osszon meg a világgal. Túl nagy bebocsátást engedünk magunkba. Nem élünk meg semmit sem teljes odaadással, mert a cselekvés pillanatában azzal vagyunk elfoglalva hogy azt hogyan tudassuk a nagyközönséggel, ahelyett hogy a pillanatnak élnénk. Nem hagyunk magunknak időt arra, hogy kellőképp feldolgozzuk az adott szituációkat. Nem mélyülünk el a dolgok miértjén. Nem tudjuk oda adni magunkat teljes szívvel annak ami éppen történik, mert csak a felszínen mozgunk. Szükség van arra, hogy bizonyos dolgokat megtartsunk magunknak, vagy legalábbis egy kis időt hagyni, hogy feldolgozhassuk/megérthessük mi is történt. Sokszor előfordul hogy azonnal kiadunk magunkból mindent (mert akkor az tűnik reálisnak), de csak később (amikor már leülepedtek a dolgok) jövünk rá arra, hogy ez valójában nem is úgy van ahogy elsőre megítéltük. Ezért van nagyon szükség arra, hogy tudjuk kontrollálni az érzéseinket.
Az ember sokszor nem tudja hol a határ abban, hogy mit osszon és mit ne osszon meg a világgal. Túl nagy bebocsátást engedünk magunkba. Nem élünk meg semmit sem teljes odaadással, mert a cselekvés pillanatában azzal vagyunk elfoglalva hogy azt hogyan tudassuk a nagyközönséggel, ahelyett hogy a pillanatnak élnénk. Nem hagyunk magunknak időt arra, hogy kellőképp feldolgozzuk az adott szituációkat. Nem mélyülünk el a dolgok miértjén. Nem tudjuk oda adni magunkat teljes szívvel annak ami éppen történik, mert csak a felszínen mozgunk. Szükség van arra, hogy bizonyos dolgokat megtartsunk magunknak, vagy legalábbis egy kis időt hagyni, hogy feldolgozhassuk/megérthessük mi is történt. Sokszor előfordul hogy azonnal kiadunk magunkból mindent (mert akkor az tűnik reálisnak), de csak később (amikor már leülepedtek a dolgok) jövünk rá arra, hogy ez valójában nem is úgy van ahogy elsőre megítéltük. Ezért van nagyon szükség arra, hogy tudjuk kontrollálni az érzéseinket.
Függünk másoktól. Ez valamilyen szinten egészséges, mert szükség van a vissza jelzésekre, szükség van társakra, de közel sem ilyen mértékben. Az foglalkoztat minket minden percben, hogy amit teszünk, arról vajon mit gondolhatnak mások. A társadalom feltűnési viszketegségben szenved. Azt hiszi, hogy az élet minden pillanatát és gondolatát meg kell osztani valakivel. Teljesen mindegy, hogy miről is legyen szó, egyszerűen csak megosztja mert ez a "normális". Mindenki szeretne kibújni a szürke kisegér jelmezéből... Azt akarjuk, hogy csak velünk legyenek elfoglalva.
Nem saját magunkból indulunk ki, hanem másokból. A társadalom egy rétegének (mindenki döntse el hogy mekkorának) nincs önálló gondolata. Minden döntését aszerint hoz meg és aszerint alkot véleményt, amit diktál neki a világ. Az által hogy a döntés/vélemény nem teljes mértékben saját kútforrás, az okozat feldolgozásához is szükség van a másikra, mert egyedül nem tudjuk mit kezdjünk vele. Nem tudunk önmagunk társaságában ellenni. Az emberek félnek az egyedülléttől. Valamit mindig csinálni kell hogy lekössék a feltörekvő gondolataikat. Valakivel folyamatosan tartani kell a kontaktust, ha más nem akkor virtuálisan. Akár milyen apróságnak is csak akkor tudunk örülni, ha megosztjuk másokkal, különben azt hisszük nem ér az egész semmit sem.
Nem saját magunkból indulunk ki, hanem másokból. A társadalom egy rétegének (mindenki döntse el hogy mekkorának) nincs önálló gondolata. Minden döntését aszerint hoz meg és aszerint alkot véleményt, amit diktál neki a világ. Az által hogy a döntés/vélemény nem teljes mértékben saját kútforrás, az okozat feldolgozásához is szükség van a másikra, mert egyedül nem tudjuk mit kezdjünk vele. Nem tudunk önmagunk társaságában ellenni. Az emberek félnek az egyedülléttől. Valamit mindig csinálni kell hogy lekössék a feltörekvő gondolataikat. Valakivel folyamatosan tartani kell a kontaktust, ha más nem akkor virtuálisan. Akár milyen apróságnak is csak akkor tudunk örülni, ha megosztjuk másokkal, különben azt hisszük nem ér az egész semmit sem.
Ez mind miért is van? Mert nincs meg a lelki békénk...., mert mástól várjuk a boldogságot. Az első lépést nekünk kell megtennünk. Ha magamban nincs meg a nyugalom és szívből jövő őszinte egyenes nyitottság a világra, akkor elveszett ember vagyok, aki csak vakon és kétségbeesetten keresi másban a "megváltást".
https://www.youtube.com/watch?v=dh3bleXWaCk&list=RDdh3bleXWaCk#t=6
