2015. június 22., hétfő

Volt, nincs magánügy.

"A magánügyek immár a legrosszabb értelemben közösek, vagyis személytelenek és embertelenek."

Az ember sokszor nem tudja hol a határ abban, hogy mit osszon és mit ne osszon meg a világgal.  Túl nagy bebocsátást engedünk magunkba. Nem élünk meg semmit sem teljes odaadással, mert a cselekvés pillanatában azzal vagyunk elfoglalva hogy azt hogyan tudassuk a nagyközönséggel, ahelyett hogy a pillanatnak élnénk. Nem hagyunk magunknak időt arra, hogy kellőképp feldolgozzuk az adott szituációkat. Nem mélyülünk el a dolgok miértjén. Nem tudjuk oda adni magunkat teljes szívvel annak ami éppen történik, mert csak a felszínen mozgunk. Szükség van arra, hogy bizonyos dolgokat megtartsunk magunknak, vagy legalábbis egy kis időt hagyni, hogy feldolgozhassuk/megérthessük mi is történt. Sokszor előfordul hogy azonnal kiadunk magunkból mindent (mert akkor az tűnik reálisnak), de csak később (amikor már leülepedtek a dolgok) jövünk rá arra, hogy ez valójában nem is úgy van ahogy elsőre megítéltük. Ezért van nagyon szükség arra, hogy tudjuk kontrollálni az érzéseinket. 

Függünk másoktól.  Ez valamilyen szinten egészséges, mert szükség van a vissza jelzésekre, szükség van társakra, de közel sem ilyen mértékben. Az foglalkoztat minket minden percben, hogy amit teszünk, arról vajon mit gondolhatnak mások. A társadalom feltűnési viszketegségben szenved. Azt hiszi, hogy az élet minden pillanatát és gondolatát meg kell osztani valakivel. Teljesen mindegy, hogy miről is legyen szó, egyszerűen csak megosztja mert ez a "normális". Mindenki szeretne kibújni a szürke kisegér jelmezéből... Azt akarjuk, hogy csak velünk legyenek elfoglalva.

Nem saját magunkból indulunk ki, hanem másokból. A társadalom egy rétegének (mindenki döntse el hogy mekkorának) nincs önálló gondolata. Minden döntését aszerint hoz meg és aszerint alkot véleményt, amit diktál neki a világ.  Az által hogy a döntés/vélemény nem teljes mértékben saját kútforrás, az okozat feldolgozásához is szükség van a másikra, mert egyedül nem tudjuk mit kezdjünk vele. Nem tudunk önmagunk társaságában ellenni. Az emberek félnek az egyedülléttől. Valamit mindig csinálni kell hogy lekössék a feltörekvő gondolataikat. Valakivel folyamatosan tartani kell a kontaktust, ha más nem akkor virtuálisan. Akár milyen apróságnak is csak akkor tudunk örülni, ha megosztjuk másokkal, különben azt hisszük nem ér az egész semmit sem. 

Ez mind miért is van? Mert nincs meg a lelki békénk...., mert mástól várjuk a boldogságot. Az első lépést nekünk kell megtennünk. Ha magamban nincs meg a nyugalom és szívből jövő  őszinte  egyenes nyitottság a világra, akkor elveszett ember vagyok, aki csak vakon és kétségbeesetten keresi másban a "megváltást". 


https://www.youtube.com/watch?v=dh3bleXWaCk&list=RDdh3bleXWaCk#t=6

2015. június 15., hétfő

"Harc"

Az élet útja küzdelmekkel van kikövezve. Harc az egész életünk. Harcolni kell a szerelmünkért, munkánkért, otthonunkért, családunkért, egészségünkért, és legfőképp a lelki békénkért. Az ember folyamatos küzdelmet folytat magáért és másokért. 

A társadalom szereti a kényelmet, szereti ha nem kell csinálnia semmit se. Vár a csodára és azt gondolja, hogy minden az ölébe hullik. Él mint hal a vízben abban reménykedve, hogy a pillanatnyi kedvező állapota nem szűnik meg. Sajnos előbb vagy utóbb rádöbbenünk, hogy ez nem így van...., megszűnik. 

Szükség van a kizökkentettségre! Valószínűleg azért rakja elénk az élet, mert magunktól nem vagyunk képesek változtatni. Persze először össze zuhanunk, kilátástalan minden, de rákényszerít ez a helyzet a változásra, arra hogy ismeretlen dolgokat éljük meg, ami által magasabb szintre tudunk lépni. Nélküle egy helyben totyogunk. Ha okosan küzdünk meg ezekkel a nehezebb élethelyzetekkel akkor többek leszünk általa. Mindent úgy kell formálni, hogy építsen,  ne pedig elvegyen. Minden felfogás kérdése. Minél több mindent vagyunk hajlandók megélni, megtapasztalni és befogadni, annál többek leszünk. Nyitottnak kell lenni az egész világra.

Nem egyik pillanatról a másikra megy végbe a változás. Hosszú folyamat, ami alatt hol nehezebb, hol könnyebb. Annyi kérdés mozgatja a kerekeket. Mindenre választ akarunk kapni azonnal, mert az ember türelmetlen. Természetesen ez nem ilyen egyszerű. Ilyenkor csak bízni lehet, és elhinni hogy jó úton járunk. Saját magunkba vetett hit és a tiszta lelkiismeret a legfontosabb. Istennek megvan a terve velünk, nekünk csak követnünk kell az úton. 

Visszatérés

Az utolsó bejegyzésem óta eltelt három és fél év. Ennyi idő alatt nagyon sokat formálódtam. Egyre tisztábban látom a világot, folyamatosan nyílik ki előttem és mutatja meg egyre több arcát. Sok kérdésre ami régen foglalkoztatott, már sikerült megtalálnom a választ. Viszont egyre több és még annál is több gondolat van a fejemben a nap szinte minden órájában, ami nem hagy nyugodni. Az írás segít dolgok megértésében, ezért érzem most ismét a késztetést arra hogy újabb gondolatmeneteket boncolgassak. 

Szeretek a dolgok miértjére rájönni. Nagyon érdekelnek más emberek. Ki miről mit gondol, az egyes problémákhoz hogyan állnak hozzá, és hogyan próbálják kezelni. Kit mi inspirál, miből gyűjtik az erőt, vagy mi az ami lehúzza őket. Nagyon sokat lehet tanulni abból ha az ember nyitott szemmel jár-kel, ha nyitott a világra.